Tegnap értem haza a Miskolci Egyetem gólyatáborából. Először féltem tőle, hogy vajon hogy fognak hozzám állni, vajon be tudok-e illeszkedni, vagy találni új barátokat.
Nos, nagyon kellemesen csalódtam. A szervezők és a gólyák is baromira kedvesek és közvetlenek voltak, mintha már régóta ismertük volna egymást. Nem néztek ki, nem úgy mértek végig minket, hogy "Ki ez a kurva?", vagy bármely más módon, ahogy a gimiben azt megszokhatta az ember.
Mikor megérkeztünk, segítettek cipelni a csomagjainkat, a szobánkhoz kísértek minket, és tárt karokkal fogadtak, ha volt valami problémánk, ha nem.
A gólyák csoportokra voltak szétszedve, hogy jobban ismerjük meg egymást, és volt ugye csoportvezetőnk, aki szerintem a legjobb csoportvezető, ugyanis hatalmas arc. Annyira megszerettük, hogy Papamacinak kezdtük el hívni. Tizennégyen voltunk egy csoportban, és nagyon könnyen fel tudtunk oldódni. Annyira jó fej és kedves volt mindenki, hogy ez nem ment nehezen. A szobatársammal egy csapatban voltam, és ő is ugyanabba a gimibe járt, mint én, így látásra ismertük egymást. Nagyon aranyos lány.
A csapatunkban hárman voltunk, akiket felsőoktatási szakképzésre vettek fel. Szóval biztos lesznek ismert arcok.
Az utolsó éjszakán volt egy Csillag túra nevű program. Minden csapat különböző állomásokra ment, ahol a szervezők most nem a kedves arcukat mutatták, hanem az undok arcukat. Ez azért is volt, hogy belekóstoljunk a Balekoktatásba, ha arra adjuk a fejünket, hogy megkeresztelkedünk (én majd tuti megszeretnék). Szóval ha véletlenül valaki elmosolyodott valamin, mert ők közbe nevettek, és minket is nevetettetek, akkor citrompótlót kellett ennünk vagy inni. Volt egy feladat, ilyen talicskás, ahol jelentkeztem, és talicska pózba kellett inni majd haladni és megint inni. Utálom a sört, rühellem, de innom kellett egy egész dobozzal, nem is kell ragoznom, hogy egy kevés vissza is jött. Utána mondjuk békén hagytak, nem szívattak engem annyira. 
Hatalmas élmény volt. Az indulónkat kántálni kellett, amit még előtte egy nappal kitaláltunk, a csapatnevünket (Sittesek), és állomások után a pontjainkat kellett ordibálni. Nagyon jól éreztem magam. Kicsit beütött az alkohol, de szerencsére mire lefeküdtem kiment belőlem, és kicsit hánytam is, így másnak csak a hasamban volt olyan kellemetlen érzés.

U.I.: A kari "himnuszunk". Rengetegszer lejátszották ezt a számot a táborban.